Soap for life

Amióta teret hódítottak a különböző állagú és illatú tusfürdők, az emberek hajlamosak a szappant teljesen elfelejteni, sőt, van aki már kínosnak tartaná, ha a legújabb trendi shower gel (c)-je helyett szappannal kéne zuhanyoznia.
Egy babiloni vázafelirat tanulsága szerint az első szappan ie. 2800-ban jelent meg, később pedig (ie. 1500 körül) az egyiptomiak mindennapi tisztálkodásának része volt.
Márpedig az egyiptomiak értettek hozzá. (Meg úgy átlalában az ősi kultúrák valamiért egész simán működtek olyan szépségcikkek és ételek nélkül is, amiket nem kellett megnyomorított csimpánzokon kikísérletezni, és nem lettek tőle lila fekélyesek az emberek.)
Ha ezt vesszük alapul, és hogy napjainkban a kézzel főzött szappanok nem tartalmaznak állagjavítókat, felesleges illatanyagokat és minden mennyiséget felülmúló kemikáliát (na meg ugye csimpik -lásd fentebb-; azért ez sem mindegy), akkor tusfürdőre költeni irgalmatlan nagy baromság.
Ráadásul tisztább és egészségesebb is lesz a bőröd ha szappant használsz, már csak azért is, mert kis mérete (és a visszafogott habképzés miatt) erősebben és precízebben dörzsölöd vele végig magad.
Egyetlen hátrányaként talán csak az árát lehetne megemlíteni.
Míg egy tubus habzó vackot már négyszáz forintért a kosaradba tehetsz (nem is beszélve arról, hogy nagyságrendekkel hozzáférhetőbb árucikk, mint egy natúrszappan), egy kézzel készített szappanért fel kell keresned egy erre szakosodott üzletet, és valamivel több pénzt is fogsz otthagyni, mint a sarki kisboltban.
Szerencsére a szépségipar felismerte, hogy a gyökerekhez igenis érdemes visszatérni, és rendre-sorra nyílnak a fiatalos, minőségi, elérhető termékeket áruló üzletek/üzletláncok. Legismertebb közülük a Lush, mely megtalálható az Árkádban is (illat alapján ki fogod szúrni).
A magyar vonalon többek között a Natur Tanya érdemel említést, országszerte több üzletük is van, de online is lehet tőlük rendelni.
Itt az idő, hogy megcélozzátok a kukát a “friss érzés” és “egzotikus basz” szagú pacsmagjaitokkal.
Soap for life!
Lush official @ lush.hu
Natur Tanya official @ naturtanya.hu
Még több szappan @ szappan.lap.hu
—————————————————————————————————-
(I will add the English translation later. Or not.)

A kézzel készített szappanhoz az észrevételem,megjegyzsésem:
Emlékszel a citromosra, amit ajándékba kaptam Tőled Kapolcsról?
Egész nyáron áldottam az ötleted, mert igaz nem vadító illatú volt, de a vérszívő dögök megérezték és nem kóstolgattak. Szabályosan “hallani” lehetett a fékcsikorgást a levegőben, ahogy vágtak egy sarkos hátraarcot :)
Puszi
érdemes azért megnézni, mert a “természetes” szappanok többsége ugyanúgy tartalmaz szintetikus anyagokat, állagjavítókat stb. pl. a lush cuccai is tartósítószereket, meg színezékeket. a karácsonyi/húsvéti/ kirakodó vásárokban kapható cuccok szimpatikusabbak, és ha nem átlátszóak, nem túl egységes színűek, akkor majdnem biztosan jó barátaink. és ezek néha még a pénztárcánknak is.:)