header image
 

Pannon Black & White Christmas

Kicsit csalódott voltam, miután rájöttem, hogy a blog egyhónapos fennállását a negyedik Weekly Brainstorm kihagyásával kezdtem, aztán folytatódott az egész három nap munkával, szóval végképp nem volt időm cikket írni. Ezalatt kritikusan sokat zuhant az olvasottság, és az átdolgozott hétvége után segédfogalmam sincs, miről írhatnék.

Na jó, elmesélem, hogy milyen a karácsony Pannonéknál.

Először is, az alapötlet az volt, hogy ne a szokásos fagyöngy-zöld-piros dekorral aggassák tele a Nemzeti Galériát, amit külön a Pannon Black & White Christmas partinak béreltek ki, hanem, amint a neve is mondja, fekete-fehér színben pombázzon a rendezvény. Az első emeleten felhúztak egy színpadot, körben teleaggatták képernyőkkel, amin női alakok sziluettjeit váltotta fel pár stilizált hópötty. Na ez szánalmasan egyhangúvá tette az egész képi megjelentítést, és nem is értem, hogy hogy a francba illik össze három fekete-fehér nő a karácsonnyal.

Hétre megépítettük a pályát, és megkaptam harmad(néha negyed)magammal az egyik földszinti italpultot.

Pompás. A zene ordít, fény nincs, az emberek nagy többsége meg lusta felmenni a felsőbb szintekre (eredmény: a második és a harmadik szinten lézengtek, nálunk meg nem lehetett leejteni egy gombostűt sem). Gonoszság lenne említés nélkül elmnni amellett a tény mellett is, hogy egy térválasztó elem állandóan a hátunkba állt, ráadásul egy reflektort is kaptunk térdmagasságba, hátha beújít valamelyikünk egy másodfokú égést az est végéig.

A konferanszié szerepében Rákóczi Ferencet láthattuk, aki kitűnő példával szolgált arra, hogy a mai világban az érvényesüléshez nem kell sem ész, sem stílus. (vö: idióta ripacs mikrofonnal)

A Dj Dévényi Tibi bácsi volt, a második emeleten a Váradi Roma Café lépett fel, esküszöm, már azt vártam, mikor toppan be Fekete Pákó.

Volt tizennégy féle borunk, de ugyan minek, annyira mindegy volt, hogy ki mitől rúg be.

(-Édes rosét kérek.

-Sajnálom, az nincs. Száraz vörösbort tudok ajánlani helyette.

-Mindegy, csak alkohol legyen.)

Az est fénypontja a klipvetítés volt. Igen, írtak egy dalt a szélessávú internetkapcsolat kiépítéséről (”Surfing Hungaria, you don’t need to wait much longer”).

Erre az egészre ráadásul úgy zuhantam be délre, ahogy aznap hajnal fél ötkor én még nagyban dolgoztam. Vasárnap reggelre pedig valahogy így éreztem magam.

Azt hiszem, még bővítem ezt a cikket, de előtte alszom még egy kicsit.

Dru után szabadon - Dögös ételek

Dru egy kisebb közvéleménykutatás keretein belül megkérdezte környezetét (vö.:minket), mi mely számokat tartjuk szexinek. Innen jött az ötlet, hogy ne csak dögös számok legyenek, hanem dögös kaják is.

A legismertebb afrodiziákumok között tartják számon a fahéjat, vaníliát, ginsenget, szegfűszeget és a csokoládét. A lista érthető, hiszen a felsoroltak többségéhez agyunk automatikusan egy illatot párosít (nem is akármilyet), ami a megfelelő környezetben vágykeltő hatással bír. (Vágyfokozó hírnévvel rendelkezik még az osztriga is, de engem a rosszullét környékez, ha arra gondolok, hogy először citromlevet csepegtetnek egy még élő gerinctelen köpedékre, hogy aztán kicupákolhassák a héjából.) Kevésbé ismert afrodiziákumok még a borsmenta, édeskömény, koriander, ánizs, zeller és a fagyöngy.

Erősen elfogult vagyok, úgyhogy itt most csak a fahéjról és a vaníliáról lesz szó.

Mivel a Ceyloni fahéj Dél-Ázsiából származik, nem meglepõ, hogy az indiai és a sri lankai konyhákban olyan nagy mennyiségben használják. Egyformán megfelel a tüzesen csípõs marhahúsból készített curry-hez, valamint az átható illatú, rizsbõl készített ételekhez (biriyanis) az Észak-Indiai birodalmi konyhákból. Ezenkívül elterjedten használják teák ízesítésére is. A fahéj ezen kívül az összes olyan területen népszerû fûszerféleség, ahol érezhetõ az arab, vagy perzsa befolyás: Közel-Keleten és Közép-Keleten, az Arab-félszigeten és Észak-Afrikában, Marokkótól Etiópiáig.

Habár a fahéj a 16. - 18. században nagyon népszerû volt Európában, napjainkban jelentõsége erõteljesen csökkent: a nyugati konyhákban a fahéj fõ felhasználási módja a különféle desszertek, gyümölcskompótok ízesítése, melyeket a legtöbbször a fahéj és a szegfûszeg keverékével ízesítenek. A fahéjat azonban csak nagyon ritkán használják fûszeres ételeik ízesítésére.

Indiában a fahéjat mint egész fûszert használják, a kérget forró olajban sütik, amíg ki nem tekeredik (ez nagyon fontos ahhoz, hogy az ízek kiszabadulhassanak), majd lehûtik a többi alapanyag hozzáadásával, mint amilyen a paradicsom, hagyma, vagy a joghurt. A fahéj darabokat el lehet távolítani tálalás elõtt, de a legtöbbször az ételben hagyják, mint illatos dekorációt.

A legtöbb más országban az õrölt fahéj a népszerûbb. A fahéjport közvetlenül a tálalás elõtt kell az ételhez adni, mivel a fõzés során egy kicsit megkeseredhet. Néhány fûszerkeverékben is megtalálható a fahéjpor, mint amilyen az észak-indiai garam masala, curry por és az arab baharat. Afrikai fûszerkeverék az arab stílusú morokkói ras el hanout, tuniszi a gâlat dagga, egy etióp fûszerkeverék a berbere, ami egy kicsit indiai jellegû. A fahéj ezenkívül opcionális összetevõje a klasszikus francia fûszerkeveréknek, a quatre épices-nek. A kínai öt fûszer keverék-ben viszont cassia található. A fahéj Mexikóban is nagyon népszerûvé vált.

Az úgynevezett “fahéj rügy” a virágzás után röviddel leszedett éretlen termés, amely megjelenésében nagyon hasonlít a szegfûszeghez. Ezek a rügyek kevésbé aromásak, mint a kéreg anyaga, de az illatuk, ha lehet még érdekesebb: enyhe, tiszta és édeskés. Nagyon finomra kell õrölni, hogy felszabaduljon az illata. Fûszerként való használata csak korlátozottan jellemzõ Kínában (ott a kasszia fáról szedik) és Indiában (Gujrat állam, Kutch körzetében). Nem tudom, hogy miért, de a fûszerkereskedõk kezdik összetéveszteni a fahéj rügyet a cubeb pepper (Kubéba bors; jávai bors) termésével, amely teljesen másképpen néz ki és teljesen más az íze is.

Forrás: cookbook.hu

Hogy ne csak az unalmas történeti áttekintés álljon itt, önhatalmúlag megszavaztam a fahéjas muffint a legszexibb süteménynek, rakok be egy nyálcsorgatós képet, na meg a receptet. (A nagyon elvetemültek akár osztrigaevős mozdulatokkal is ehetik, ebben az esetben a fahéj nem garantálja az erotikus hangulatot. Én szóltam!)

Hozzávalók 12 darabhoz:

12,5 dkg vaj
3 savanykás alma
12,5 dkg cukor
25 dkg liszt
fél csomag sütőpor
2 teáskanál őrölt fahéj
2 tojás
fél dl tej
Elkészítése:

A vajat megolvasztjuk, és kikenjük vele a muffinformát. A maradék vajat hagyjuk kihűlni. Az almát meghámozzuk, húsát apró kockákra vágjuk.

Elkészítés: Összekeverjük a cukrot a liszttel, a sütőporral, 1 teáskanál fahéjjal, egy csipet sóval, és végül az almát is beledolgozzuk. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a vajat és a tejet. Kanalanként a lisztes-almás keverékbe dolgozzuk úgy, hogy ne túl folyékony masszát kapjunk. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A masszát a muffinformába szedjük, és a sütő középső rácsán kb. 30-35 percig sütjük. A maradék fahéjjal megszórva kínáljuk.

Forrás: hazipatika.com

A vanília fűszernövény, melynek latin neve: Vanilla planifolia. Népies neve: kerti vanília, vanillin.

Eredeti hazája Mexikó, ahol már Amerika felfedezése előtti időkben a kakaó ízesítésére használták. Az orchideafélék családjába tartozó, más növényekre felkúszó növény. Félérett állapotban szüretelik, amikor a termés zöldes, vagy éppen sárgulni kezd. A leszedett termést először hőkezelik, szárítják, majd 8 hónapig dobozokban érlelik.

A fűszer (Vanillae fructus) 10-20 cm hosszú és 3-10 mm vastag toktermés. Fénylő felületű, hosszanti irányban ráncos, gyakran fehér vanília kristályok kiütnek rajta.

Minőségét aromája, színe, hajlékonysága jellemzi. Magas nedvtartalmú növény, csak kiszáradás után válik törékennyé. Ilyenkor már kevéssé értékes. Vanillint, illatanyagot, vanillinsavat, zsírt, gyantát tartalmaz.

Felhasználható sütemények, kompótok, fagylaltok, krémek és általában édes ételek, likőrök, édes levesek, mártások ízesítésére. Az étellel együtt főzzük, teljesen ártalmatlan fűszer, ezért gyomor-, epe-, és veseproblémákkal küszködők is nyugodtan használhatják.

Az alábbi formákban beszerezhető:

  • Vaníliarúd. Ez maga a toktermés. Ha az étel csak enyhe ízesítést kíván, egészben belefőzhető, majd újra felhasználható. Intenzívebb ízesítéshez (pl. pudingok, krémek) ketté kell vágni a rudat, ki kell kaparni a belül található apró magokat, majd mind a héjat, mint a magokat az ételhez kell adni (főzés végén érdemes a héjat eltávolítani).
  • Vaníliakivonat. Előállításához alkoholos folyadékban főzik a vaníliarudakat. A főzés legvégén érdemes az ételhez adni, különben hajlamos elpárologni. Az étel íze nagyon hasonló kivonattal készítve, mint vaníliarúddal, de az oldóanyag enyhe alkoholos íze érezhető marad bizonyos ételekben.
  • Vaníliáscukor. Legegyszerűbb előállítási módja, hogy vaníliarudakat, vagy az elhasznált héjakat a cukorban hosszasan pihentetjük. Íze kevésbé komplex, mint a kivonat vagy a rúd íze.

1 zacskó (9 g) vaníliáscukor kb. 1-2 teáskanál kivonattal vagy 2-4 centi vaníliarúddal helyettesíthető.

Forrás: hu.wikipedia.org

A legvadítóbb vaníliás étel címéért folyó harcot paraszthajszálnyival a vaníliafagyi nyerte meg.

Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 5 kanál porcukor
  • 2 csomag Haas tejszínhabpor
  • 1 pohár Danone tejföl
  • 2 kanál vaníliás porcukor
  • kakaó
  • gyümölcsdarabok
  • Elkészítés:5 tojást 5 kanál porcukorral kikeverünk. Külön kikeverünk 2 csomag Haas tejszínhabport tejjel. Hozzáteszünk 1 pohár Danone tejfölt, 2 kanál vaníliás porcukrot. Ezt együtt összekeverjük és lefagyasztjuk. Lehet belekeverni csokidarabokat, kakaót vagy gyümölcsdarabokat is.

    Forrás:hirdetoplusz.hu

    Várom további csábító ételek receptjeit ;). Hajrá, hajrá!

    (You)Tuber’s zone

    Unom már Kovács anyukát, aki a legmakacsabb fűfoltot is kiszedi Persillel a kis Béluka gatyájából, vagy a legújabb lyukas-buborékos (c) csokit, amitől fonetikailag kissé elbizonytalanodva élvezkedik két hülye picsa az irodában, de azt a barmot is lelőném, aki megalkotta a “Ha kezdesz kimerülni, akkor az van, hogy éhes vagy.” kijelentést.

    A jó reklámokon felháborodnak, megsértődnek, a jó reklámokat kikérik maguknak. (Magyarországon az első ilyen eset a Cascot akarok kötni! reklám volt, amiben összetörtek egy autót. A fél ország magából kikelve vette tudomásul, hogy míg ők adott esetben már második éve várnak egy személygépkocsira, a reklám kedvéért csak úgy tönkretettek egyet.)

    Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek jó reklámok, hanem azt, hogy nem a tévében kell keresni őket.

    Cascot akarok kötni!(Ha már szóba került.)

    Az angol márpedig kell. A dallam meglehetősen fülbemászó, nem vállalok érte felelősséget, ha elkezded dúdolgatni a villamoson.

    Beerbitch. Jaj.

    Gyalogolni gáz, inkább bicajozz.

    Bónusz:

    Bár nem reklám, de a vérbeli geekek értékelni fogják. ;)

    Supermom HQ - MarthaStewart.com

    Egy oldal, ahol kötött pulcsik, receptek, gyereknevelési tanácsok, kertészkedés és közösség van középpontban, kiszámítottan barátságos stílusban - azt hiszem ez a szuperanyuk főhadiszállása.

    Nézzük csak, hogyan készül az ‘Év Anyukája’ az ünnepekre. Mondjuk készít egy ilyet. (Aztán ráragasztja az ajándék póni seggére. Yay!)

    To make them, you’ll need card stock in medium and heavy weights; white buttons in three graduating sizes; clear-drying craft glue; needle and colored thread (we used red, white, and black); a hole punch; and ribbon. Fold medium-weight card stock in half to form a card; fold heavier card stock over it. Glue three buttons onto heavier card stock to represent a snowman. Position top buttonholes to form a face when filled in with knots of colored thread. (If buttons have four holes, line up top button’s holes to form a square; holes of two lower buttons should form a diamond.) Use a needle to poke a hole through just the top card and each buttonhole. To make eyes, thread needle with black thread, knot at end, and pull through top buttonhole from behind top card. Make another knot close to the button; poke needle back through the same buttonhole to back of card. Bring needle back through second eye hole; repeat process for this and additional buttonholes. For a mouth, sew across two holes on top button with red thread. The inside card will hide the stitches on the outer card. To secure cards together, punch two holes through top of each, thread ribbon through holes, and tie in a bow. Because buttons are fragile, the cards should be mailed in padded envelopes.

    Még több Martha Stewart @ marthastewart.com

     

    Weekly Brainstorm part 3

    A világ ÚJ hét csodája. (Mer’ a régi hét már szar vót’.)
    b

    Nézegessétek, értsetek egyet, véleménykülönbözzetek.

    The seven new wonders official @ new7wonders.com

    Le a myspace-szel.

    Nekem akkor lett elegem az egészből, mikor kilencedjére írta kaptam meg a “server is too busy, try it later” üzenetet. Multizzatok inkább. Tud ugyanannyit, mint a myspace, sőt talán többet is. Bár ki tudja, lehet, mikor néhanapján nem foglalt a szerver, tök fasza funkciók érhetők el onnan, sajnos nekem erről még sosem sikerült meggyőződnöm. (ne ijedjetek meg a ronda kék profiltól, ez a nagyon alapskin, amin kívül vannak még választható layoutok. Akinek ez sem elég, belebuzerálhat a CSS-be.)

    multiply official @ multiply.com

    Legyen gyereknap.

    Ha hiányoltok valamit a blogból, van valami amiről többet, máshogy szeretnétek olvasni, szóljatok és lesz. (Legalábbis nagyon fogok igyekezni.)

    Ezeket továbbíthatjátok e-mailben a zyk_b@hotmail.com címre, de a legjobb az lenne, ha ide kommentelnétek.

    Kis karácsony, nagykarácsony…kihűlt-e már a söröm?

    Ha a karácsonyi várakozást kifejezendő vennél egy adventi naptárat, de ódzkodsz a benne levő halál és dohszagú csokitól, tegyél bele sört.

    Az év közben összegyűlt üvegeket is hasznosíthatod, ezáltal megmentve egy éhező fenyő életét. Így.

    A kettő gyütt kedvezményesen megrendelhető tőlm 19999.-Ft + ÁFA áron ;)

    ui.: ja basszus, már második napjan nem jut semmi értelmes dolog az eszembe, amiről írhatnék.

    Dolle Mina’s Bra - What happened on my birthday?

    Mi történt a szülinapomon? - Klikkelj a szülinapodra a naptárban és kidobja, milyen történelmi események köthetők ahhoz a naphoz.

    Vegyük például az enyém.

    Január 23-án halt meg III. Ottó maláriában (1002), alapították meg a Georgetownt (1789), és égette el Dolle Mina a melltartóját Amszterdamban (WTF?).

    Ja igen, ezt a napot párszor már az év leglehangolóbb napjának is választották (valószínűleg 1990 után).

    (Megpróbáltam utánajárni a Dole Minna-s dolognak, de csak a holland wikin találtam hozzá anyagot, asszem valami feminista cuccal lehet összefüggésben. Három dati annak, aki magyarul előkotor nekem valami hasznos infot ^^”)

    Dates in History @ datesinhistory.com

    Meg egy Kelemen Anna.

    (Egy asszociációs játék során ő jutott eszembe a lábgomba szóról, gondoltam megosztom veletek is.)

    Soap for life

    lush

    Amióta teret hódítottak a különböző állagú és illatú tusfürdők, az emberek hajlamosak a szappant teljesen elfelejteni, sőt, van aki már kínosnak tartaná, ha a legújabb trendi shower gel (c)-je helyett szappannal kéne zuhanyoznia.

    Egy babiloni vázafelirat tanulsága szerint az első szappan ie. 2800-ban jelent meg, később pedig (ie. 1500 körül) az egyiptomiak mindennapi tisztálkodásának része volt.

    Márpedig az egyiptomiak értettek hozzá. (Meg úgy átlalában az ősi kultúrák valamiért egész simán működtek olyan szépségcikkek és ételek nélkül is, amiket nem kellett megnyomorított csimpánzokon kikísérletezni, és nem lettek tőle lila fekélyesek az emberek.)

    Ha ezt vesszük alapul, és hogy napjainkban a kézzel főzött szappanok nem tartalmaznak állagjavítókat, felesleges illatanyagokat és minden mennyiséget felülmúló kemikáliát (na meg ugye csimpik -lásd fentebb-; azért ez sem mindegy), akkor tusfürdőre költeni irgalmatlan nagy baromság.

    Ráadásul tisztább és egészségesebb is lesz a bőröd ha szappant használsz, már csak azért is, mert kis mérete (és a visszafogott habképzés miatt) erősebben és precízebben dörzsölöd vele végig magad.

    Egyetlen hátrányaként talán csak az árát lehetne megemlíteni.

    Míg egy tubus habzó vackot már négyszáz forintért a kosaradba tehetsz (nem is beszélve arról, hogy nagyságrendekkel hozzáférhetőbb árucikk, mint egy natúrszappan), egy kézzel készített szappanért fel kell keresned egy erre szakosodott üzletet, és valamivel több pénzt is fogsz otthagyni, mint a sarki kisboltban.

    Szerencsére a szépségipar felismerte, hogy a gyökerekhez igenis érdemes visszatérni, és rendre-sorra nyílnak a fiatalos, minőségi, elérhető termékeket áruló üzletek/üzletláncok. Legismertebb közülük a Lush, mely megtalálható az Árkádban is (illat alapján ki fogod szúrni).

    A magyar vonalon többek között a Natur Tanya érdemel említést, országszerte több üzletük is van, de online is lehet tőlük rendelni.

    none

    Itt az idő, hogy megcélozzátok a kukát a “friss érzés” és “egzotikus basz” szagú pacsmagjaitokkal.

    Soap for life!

    Lush official @ lush.hu

    Natur Tanya official @ naturtanya.hu

    Még több szappan @ szappan.lap.hu

    —————————————————————————————————-

    (I will add the English translation later. Or not.)

    The IKEA fever

    n

    Why does everyone love shopping in IKEA? Okay, I know, it’s cheap, good and well-designed (and I did not even mention its fantastic kitchen.)

    Where/when did this whole thing start, where does it go, and so on. I’m not gonna talk about these, go and read an IKEA magazine, and you’ll find the answers for these questions. Let’s make a huge jump to Örs Vezér Square (a place in Budapest, Hungary), where we can find the market mentioned above.

    To be honest, I felt myself really stupid there (and almost got a claustrophobic paroxism because of the low ceiling and the crowd). I constantly crashed with the customers around me and got lost in the furnished display room section. I should also mention that I didn’t take an IKEA bag, so I hold the chosen good in my hand (loser, loser, loser).

    Ehm…I rather stop writing about that. I just hope that you will leave the market without feeling so..squeezed.

    I am truly curious about how does it feel to live in a typical “IKEA-flat”. (You know, in a flat was mentioned in the movie called Fight Club). In a perfectly designed, practical and precise composition…which would be at least as empty as precise and perfectly designed, since thousands of people would have a same “home” like you do.

    It is nice. (Is it?)

    n

    —————————————————————————————————-

    Miért is szeret mindenki az IKEA-ban vásárolni? Jó, jó, tudom, olcsó, jó, dizájnos, meg iszonyatjó a konyhája.

    Honnan indult, hová tart, miegyéb. Na ebbe most nem megyek bele. Ugorjunk inkább el az Örs vezér teréhez, ahol megtalálható a fent említett áruház.

    Nos, én ott elég csúnyán beégtem párszor magam előtt (plusz majdnem klausztrofóbiás rohamot kaptam az alacsony plafon és a konstans tömeg miatt). Nem elég, hogy folyamatosan nekimentem a körülöttem álló embereknek (így jár az, aki folyamatosan fölfelé bámészkodik), de még el is tévedtem a berendezett szobák között, és valahogy a parkolóban lyukadtam ki. Ehhez vegyük még hozzá, hogy nem akaródzott elvenni a böhömnagy IKEA szatyit, úgyhogy a kezemben fogtam a kiválasztott árucikket (mint egy nagy rakás szerencsétlenség).

    Hagyjuk, remélem ti kevésbé összenyomva jöttök ki onnan.

    Arra viszont igazán kíváncsi lennék, hogy milyen lehet egy tipikus IKEA lakásban élni (tudjátok, amilyenre a Fight Clubban is kitérnek). Egy tökéletesen formatervezett, kivitelezett és átgondolt kompozícióban…ami körülbelül ugyanennyire üres és semmitmondó, mert rajtam kívül többezer ember nappalija/hálója/konyhája is ugyanígy nézne ki.

    És ez jó. (?)

    IKEA official @ ikea.com

    Weekly Brainstorm part 2

    Ha már TV. Ha már sorozat.

    A dadus

    “Fran Fine csupaszív, életvidám ifjú hölgy, aki egyszerre veszíti el hűtlen szerelmét, egyben főnökét, s ezzel együtt az állását is. A sors egy véletlen folytán Maxwell Sheffield, a gazdag özvegyember házába vezeti, ahol még aznap dadusként munkába áll. Közvetlen természete és őszinte szeretete miatt hamarosan megkedvelik a gyerekek is. “

    Valljuk be, ez így elég bénán hangzik. Van ugyebár egy csinos, kicsit idegesítő, kicsit buta nő, akit (majdnem) mindenki szeret, egy cinikus komornyik, egy szőke Szörnyella de Frász, három talpraesett gyerek, és néhány alkalmi szereplő.

    Nos, ez elég sablonos, de mégis, valami miatt mindig megnézem. Hatkor kezdődik a kicsit tré nevű Cool TV-n. Poroljátok le a varázsdobozt, oszt’ hajrá.

    n

    a dadus official @ thenanny.com

    Számokban utazunk

    Manapság a csapból is folyik, hogy az idegenforgalom jó, az idegenforgalom terjeszkedik, az idegenforgalom megéri. És valóban.

    Ráadásul van egy honlap, amely érthető formában közöl értékes infokat, hogy a laikusok számára is érthető legyen.

    n

    számokban utazunk official @ szamokbanutazunk.hu

    NickCiske

    Újszülöttnek minden vicc új. Gondoltam hátha. Ezen oldal segítségével még az év végén infobol kegyelemkettessel átrugdosott szerencsétlenek is hiperszuper hekker(c)-nek érezhetik magukat. (Egy kicsit.)

    01110000 01100101 01100100 01101001 01100111 00100000 01101001 01100111 01100001 01111010 11100001 01101110 00100000 01101110 01100101 01101101 00100000 01101110 01100001 01100111 01111001 00100000 01101011 01110101 01101110 01110011 01111010 01110100 00101110 00100000 01101100 11100001 01110100 01101010 11100001 01110100 01101111 01101011 00101100 00100000 01101101 11101001 01100111 00100000 01101110 01100101 01101011 01100101 01101101 00100000 01101001 01110011 00100000 01101101 01100101 01100111 01111001 00101110

    nickciske official @ nickciske.com